Magyarországi papírgyártás 1530 után

Magyarország történelmi helyzete nagy mértékben befolyásolta a papírgyártás fejlődését. Az ország három részre szakadása nagyban hátráltatta a papírgyártás elterjedését. A szükséges papírt Itáliából és Dél-Franciaországból vásárolták. A sorozatos háborús helyzet miatt a gazdaság sem fejlődhetett kellőképpen. Többek között ezek voltak az okai annak, hogy sokáig nem alakultak ki papírmalmok az ország területén. A XVIII. században békésebb idők köszöntöttek az országra és a gazdaság is fellendült. Ezzel együtt a papírmalmok fejlődése is megindult. A technikai fejlődés is lehetővé tette az egyre hatékonyabb termelést. A XVIII. század közepéig a fejlettség szintje nem változott, a század végétől a papírmalmok technikai felszereltsége azonban egyre nagyobb eltéréseket mutatott. A kis papírmalmok csak a legszükségesebb eszközökkel rendelkeztek: öt kalapácsos két embert foglalkozató, egy kádas malom, mint például a sólyi malom. Az ebedenci malom ezzel szemben korszerű volt a maga idejében, mert 25 kalapácsos, 35 munkást alkalmazó malom volt, mely két káddal működött. A XIX. században a technikai fejlődés még nagyobb eltéréseket mutatott, voltak malmok, melyek csak a legszükségesebb berendezéssel dolgoztak, az új malmok pedig általában korszerű felszereltséggel üzemeltek. Európában újonnan kifejlesztett eszközöket és gépeket a Magyar Királyság területén csak nagy késéssel kezdték el alkalmazni mind például:
• 1541-ben bevezették a sulyok használatát
• Rongyvágót a XVII. sz. végétől
• 1757-ben a velin szitát
• 1670-ben a hollandit

A malmok némelyike alkalmazta az újítások közül egyiket-másikat, voltak azonban olyan malmok amelyek egyetlen technikai újítást sem vezettek be. Annak, hogy a sulyok csak nehezen terjedhetett el elvi okai voltak. Még egy hátráltató tényezővel kellett a papírgyártásnak megküzdenie, mégpedig a rongyhiánnyal.

Papírmalom alapítások története:

A papírmalmok alapítói legtöbbször nem a tulajdonosok és a papírkészítő mesterek voltak. Az alapítók általában saját papírszükségletük kielégítése vagy kulturális célból alapítottak malmot.
Alapítók lehettek:
• Kincstár /uralkodó (pl. a Rákóczi György fejedelem enyedi papírmalma)
• Birtokos család/földesúr (pl. Telekiné Bethlen Kata hévizi malma)
• Egyházi testület (pl. Klimó György pécsi papírmalma)
• Világi testület
• Város (szebeni papírmalom)
• Polgár(család)(Spillenberger Sámuel lőcsei orvos teplicei malma)
Az alapítók között a legritkább esetben találunk papírkészítőt. A tulajdonosok között viszont gyakran előfordultak. Ha a tulajdonos nem papírkészítő volt, akkor általában bérbe adta a malmát egy mesternek. Kétféle bérleti mód létezett, az egyik a földbérlet volt a másik a malombérlet. A földbérletnek is két típusa volt, az egyik határozott időre szólt, a másik határozatlanra. Határozott idejű volt általában a bérleti viszony, ha a malom kincstári tulajdonú földbirtokra épült, a bérleti idő 3-12 év között mozgott. A bérlő évente 10-20 forintnyi földbért fizetett a kincstárnak és 2-3 rizsma papírt. A bérleti viszonyt letelte után általában megújították. A malom eladásakor a kincstárnak el kellett fogadnia az új bérlőt, a vevőnek pedig a földbérletet. A földesúri bérlemény általában határozatlan időtartamú volt, és itt is évi földbért volt köteles fizetni a malom a földesúrnak. A papírkészítő egy bizonyos összegű egyszeri biztosítékot volt köteles fizetni 10-20 forint értékben, amit a malom esetleges eladásakor visszakapott a földesúrtól. Általában szerződésben kötötték ki azt is, hogy a malom eladásakor a földbirtokosnak elővásárlási joga van az épületre. A malombérleti viszonyban általában a bérlő valamilyen mesterember volt, pl. ács, nyomdász, kereskedő vagy papírkészítő. Ilyen esetben a malombérlő kétféle módon járhatott el, az egyik az volt, hogy kiadta a malmot haszonbérbe, a másik pedig az, hogy alkalmazottként foglalkoztattak papírkészítőt. Amennyiben haszonbérbe adta ki a malmot a tulajdonos, akkor a bérleti idő 1-10 év között mozgott. Ha lejárt a szerződés, akkor azt általában azonos feltételek mellett újrakötötték, ritkább esetben új bérlőt kerestek. A bérleményt teljes berendezéssel, esetleg nyersanyaggal együtt leltár alapján vette át a bérlő. A papírkészítő kötelezte magát arra, hogy ugyanolyan állapotban, leltárhiány nélkül szolgáltatja vissza a bérlet lejáratkor. Amennyiben leltárhiányt okozott a bérlő, azt köteles volt megtéríteni. A tulajdonos rendszerint a malomban lakhatást biztosított a bérlő számára, ezen kívül engedélyezte 1-2 ló és 2-3 tehén tartását. Legelő, kiskert, szántóföld használata is benne volt a malom bérleti díjában. A javításhoz szükséges építőanyagokat, az anyagok szállítását és annak költségét a tulajdonos fizette. A papírkészítő kötelezettségként vállalta a kisebb javítási munkák elvégzését vagy kifizette az adódó költségeket.

A papírmalom munkarendje, munkásai, munkaidő.

A rangsorban első helyen a mester állt, őt követte a legény, és az inas. Az inas 10-12 évesen szegődött el a malomba, ahol felvételi pénzt volt köteles fizetni. Ekkor két hét próbaidő következett, ezután felfogadták a fiút inasnak. A tanulási idő változó volt, általában 4-5 év között mozgott. Az inas tanításáért leggyakrabban a legény volt felelős, aki a papírkészítés minden fázisát megismertette vele. A tanulóidő leteltével vizsgát tett általában a saját malomban idegen legények és mesterek vizsgáztatták. Ha sikeresen teljesítette a követelményeket, akkor az inasok fehér kötényét felcserélhette a legények zöld kötényével. Ez után egy ünnepi lakoma következett, amit szokás szerint az inas fizetett, ezért is nevezték inaspecsenyének. A lakomához szükséges pénzt legtöbbször a mesterétől kérte kölcsön az inas, amit aztán évekig törlesztett munkával. Az új legény ez után általában vándorútra indult, amelynek célja többek között más malmok munkáinak megismerése volt. A vándorlása kezdetén már eldöntötte a legény, hogy milyen irányban „szakosodik”. Merítő, rakodó, fektető, sulykoló és simítólegény volt a lehetséges szakirány. A két utóbb felsorolt munkája megegyezett csak a módszer volt különböző. A sulykoló gépesített kalapáccsal dolgozott, a simító pedig kővel. A hatékonyabb és egyszerűbb munkafázis a sulykolás volt. Amikor a legény befejezte a vándolását akkor pályázhatott a mesterjog elnyerésére. A mester feladatai közé tartozott a malom vezetése, ami magába foglalta a nyersanyag beszerzését, a malom karbatartását,és a személyzeti ügyeket. A mester, a legények és az inasok is a malomban laktak, legtöbbször együtt étkeztek, egyszerre keltek fel és tértek nyugovóra. A munkaidő évente 250 nap volt, a napi munkaidő gyakran 16 óra volt, hajnal 2-től este 6-ig. Kétszer fél óra reggeliszünet és egy órás ebédszünettel magszakítva. Az 1790-es évektől a munkaidőt lecsökkentették 12 órára, mert a gyertya fényénél szinte lehetetlen volt egyenletes lapot készíteni, ezért sok papírlapot ki kellett selejtezni. A munkakezdés ettől kezdve reggel 6 óra volt, amivel nemcsak a papír minősége javult nagy mértékben, hanem a papírkészítők szociális helyzete is. A bérezés a kövekező volt egy malomban: A legény és az inas szállást és ellátást kapott a mestertől. Az inas készpénzes bérezése nem volt mindenhol szokás, és ha kapott is pénzt, akkor azt évenként kapta, aminek az összege nagyfokú eltérést mutathatott tájegységenként. A legény a bérét hetente kapta.

A malom épülete

A hely kiválasztása nagyon fontos volt, figyelembe kellett venni a földrajzi adottságokat. Fontos szempont volt a patak vagy folyó folyási sebessége, a víz minősége és a levegő páratartalma. Ez azért fontos, mert a papír száradása csak akkor lehetett optimális, ha a relatív páratartalom 50% alatti volt. Az építkezés első szakasza természetesen a körültekintő tervezés volt. A munkákat ezután a kőműves és az ács végezte. A XVIII. század elejéig az épületek fából és téglából készültek, ezután kőből és téglából. A munkálatok tavasztól őszig folytak, télen nem építkeztek. Egy kisebb malom általában 12 hónap alatt készült el, de a rossz időjárás miatt sokszor tovább is elhúzódtak a munkálatok. Az épület nagysága 2-7000 (lég)m3 között mozgott. A fontosabb helyiségek közé kell sorolni a rongyraktárat, a rongyválogatót és a rongytisztítót. E a két utóbbi gyakran együtt volt, ezenkívül volt egy enyvfőző konyha, zúzómű és a hollandi helyisége (nem ritkán együtt), merítőműhely, anyagszekrény kamra, enyvező, sajtoló, kiszerelő helyiség, valamint különböző raktárak a félkész és a készárú számára. A szociális helyiségek valamint a mester lakása, a legények szállása, és a mellékhelyiségek mind helyet kaptak egy malomban. A helyiségek nagy többsége fűthető volt. A malomhoz tartozhattak még gazdasági épületek és istállók is.

A malmok különböző helyeken értékesítették a kész papírt, voltak malmok,amelyek csak a tulajdonos saját használatára termeltek, és voltak amelyek városokat láttak el a kész papírral. A termelt papírt általában megyén belül értékesítették, de az is előfordult, hogy a szomszédos megyék hivatalai is egy bizonyos malomból szerezték be a szükséges papír mennyiséget.